Szűrés
Recenzió
Termék részletek
Rövid leírás a termékről |
A diagnosztikai és fejlesztőmunka lehetőségei a gimnáziumban: A gyerek tanulmányi eredményében támogató vagy zavaró módon megjelennek a személyiségjegyek, de a szociális környezet is. A napjainkban folyó, kiterjedt tehetségkutató vizsgálatok jelentős része foglalkozik a képesség mellett a tehetség kibontakozását biztosító, nem intellektuális – elsősorban a személyiség – és a motivációs tényezők feltárásával. Ezek a – csak érintőlegesen vázolt – vizsgálatok, tapasztalatok erősítenek abban, hogy nemcsak a konzultáció, de az ismeretátadás szintjén is vannak feladatai az iskolapszichológusnak. Kísérleti tapasztalatok az iskolai motiváció mérése terén: Az iskolapszichológus gyakorlati munkája során esetenként a motiváció fogalom gondolatkörével is szembesül, mégpedig a tanulók, tanulócsoportok iskolai munkával (mint pl. a tanulmányi előmenetel, közösségi aktivitások) kapcsolatos teljesítménykésztetéseinek (elsősorban e késztetések alacsony szintje, ill. „torzulásai”) vonatkozásában. A fogalom olyannyira a mindennapi közhasználat részévé vált az iskolai környezetben (is), hogy a teljesítményzavarok hátterében meghúzódó oki tényezők feltárását célzó/segítő eljárások gyakorlati alkalmazására tett eddigi erőfeszítések nyomán kézenfekvőnek tűnik a motivációs aspektusokat érintő módszereket is tekintetbe venni.
|
Sorozatcím |
Iskolapszichológia
|
Szerző |
Nagyné Dr. Elek Eszter, Dr. Gyenei Melinda
|
Cím |
Iskolapszichológia 16. – A diagnosztikai és a fejlesztő munka lehetőségei a gimnáziumban – Kísérleti tapasztalatok az iskolai motiváció mérése terén
|
ISBN |
9789634465119
|
Kiadó |
Argumentum Kiadó
|
Kiadás időpontja |
2004
|
Kötés |
irkafűzött
|
Oldalszám |
77
|
Formátum |
A/5.
|
Kosár
A kosár üres
Kategóriák
- Életrajz, levelezés, napló
- Enciklopédia, lexikon, szótár
- Filozófia
- Földrajz, biológia
- Gyógyszerészet
- Irodalom
- Irodalomelmélet, Irodalomtörténet, Irodalomtudomány
- Könyvtörténet
- Kulturális antropológia, néprajz, folklór
- Mese
- Művészet, művészettörténet
- Numizmatika
- Nyelvtudomány
- Pedagógia, Pszichológia
- Politikatudomány
- Publicisztika
- Sajtótörténet
- Szociológia, Társadalomtudomány
- Tanulmánykötet
- Történelem, Történettudomány
- Vallás
- Vers
- Zenetudomány
TOP termékek