Szűrés
Recenzió
Termék részletek
Rövid leírás a termékről |
Hannibál tanár úr most végre teljes valójában támad fel. Annak idején ugyanis – 1949-ben két, az első világháborús orosz hadifogságból hazatérő tudós tanár története jókora csonkításokkal jelent meg, magán hordozva a szerkesztői önkény minden elképzelhető nyomát. A vörös és a fehér terrort, és egyáltalán mindenféle diktatúrát elítélő tanár úrnak a bolsevik Oroszországra, meg a magyar vörösökre vonatkozó csípős megjegyzései 1949-ben, érthető okokból, nem kerülhettek napvilágra. A Magyar Nemzet folytatásos közlését követően a Tiszatáji Magvető 1955-ben ismét kiadta, újabb változtatásokkal (ez utóbbi alapján született Fábri Zoltán nemzetközi hírű filmje, a Hannibál tanár úr). Egy példa arra, hogyan bírálta felül a politika a szerzői szándékot: valaki a főhőstől felesége esetleges zsidó származása iránt érdeklődik, mire a válasz: ʼAz én feleségem? Archimandrita vagy mi a mándruc volt a nagybátyja, akkora aranykereszt lógott a nyakában, hogy azzal verték agyon a bolsik, Isten nyugtassa szegényt.ʼ A szövegrészlet a napilap hasábjain a következő átírásban szerepelt: ʼakkora aranykereszt lógott a nyakában, hogy elég volt hordani nekiʼ. Természetesen olyasféléket sem olvashatott a felszabadító Vörös Hadsereg viselt dolgaira még élénken emlékező szocialista olvasóközönség, hogy a tanár úr karórája ʼMoszkvában áldozatul esett a korszellemnekʼ. Ezt – a korszellemre való tekintettel – egyszerűen törölték. De vajon mi oka lehetett az éber szerkesztőnek arra, hogy a ʼminkʼ-et minduntalan ʼmiʼ-re vagy a ʼköztʼ-öt kivétel nélkül ʼközöttʼ-re változtatta? Úgy tűnik, baj volt Móra stílusával, mert a kézirat, mint a most megjelent javított szövegből kiderül, tele van hasonló áthúzásokkal. A regény most – a szerző születése 125. évfordulóján – hiteles szöveggel kerül végre az olvasók elé. Szórakoztató olvasmány és kiváló példa a szocialista szövegkiadás gyakorlatára. Okulásul az utókornak, és az olvasók ébersége felkeltésére, beszerzése minden nagyobb könyvtárba ajánlott. A regény keletkezés- és kiadástörténetéről Péter László utószava tájékoztat. „Feleségemnek archimandrita vagy mi a mándruc volt a nagybátyja, akkora aranykereszt lógott a nyakában, hogy azzal verték agyon a bolsik, isten nyugtassa szegényt” – írta Móra Ferenc 1924-ben a Hannibál feltámasztása című regénye kéziratában. A mondat második fele a Magyar Nemzetben – ahol a kisregény 1949 végén először jelent meg – meglehetősen átalakult: „…akkora aranykereszt lógott a nyakában, hogy elég volt hordani neki.” De nemcsak ezt a mondatot cenzúrázták. Az egész regényt durván meghamisították. Ceruzás zárójelbe került minden – s így ki is maradt –, ami a rezsimnek kínos volt (elsősorban a Szovjetunióban uralkodó állapotokra tett ironikus megjegyzések), s bekerült jó néhány nem Mórától származó mondat, ami a proletárdiktatúrát s annak eszméjét igyekezett jó színben feltüntetni. Az eredeti kézirat megszámlálhatatlan helyen tér el a nyomtatásban megjelenttől, amely aztán alapja lett a további kötet-megjelenéseknek. Van, ahol a cenzor még ahhoz is vette magának a bátorságot, hogy saját ízlése szerint stilizálja Mórát. A hiteles szövegből egyértelműen kitűnik, hogy Móra Ferenc elutasított mindenféle diktatúrát és terrort, s az irónia halálos fegyverével le is számolt velük, legyen a színük akár vörös, akár fehér. A kézirat sorsa maga is igazi kelet-európai regény. 1924-ben Feleky Géza, a Világ főszerkesztője tíz évre „elvesztette” a Horthy-rendszert kipellengérező, vitriolos stílusú művet. Aztán Roóz Rezsőhöz került, akit üldözőbe vettek a nyilasok. Majd megjelent a megcsonkított-átalakított szöveg a Magyar Nemzetben, s az eredeti „kutyanyelvek” ismét fél évszázadot illegalitásban töltöttek egy barna borítékban. Nyolcvan esztendőt várt szegény Hannibál, hogy megálmodója születésének 125. évfordulóján feltámadhasson, hogy végre csonkítatlanul megjelenhessen. Vészits Andrea |
Szerző |
Móra Ferenc
|
Szerkesztő |
Hegedős Mária, Láng József, Péter László
|
Cím |
Hannibál feltámasztása
|
Alcím |
Az első cenzúrázatlan kiadás!
|
ISBN |
9789634462855
|
Kiadó |
Argumentum Kiadó
|
Kiadás időpontja |
2004
|
Kötés |
ragasztókötés
|
Oldalszám |
128
|
Formátum |
Fr/5. (124 × 183 mm)
|
Hasonló termékek |
3 500 Ft
2 900 Ft
|
Kosár
A kosár üres
Kategóriák
- Életrajz, levelezés, napló
- Enciklopédia, lexikon, szótár
- Filozófia
- Földrajz, biológia
- Gyógyszerészet
- Irodalom
- Irodalomelmélet, Irodalomtörténet, Irodalomtudomány
- Könyvtörténet
- Kulturális antropológia, néprajz, folklór
- Mese
- Művészet, művészettörténet
- Numizmatika
- Nyelvtudomány
- Pedagógia, Pszichológia
- Politikatudomány
- Publicisztika
- Sajtótörténet
- Szociológia, Társadalomtudomány
- Tanulmánykötet
- Történelem, Történettudomány
- Vallás
- Vers
- Zenetudomány
TOP termékek