Szűrés
Recenzió
Termék részletek


Eredet és jelkép

Eredet és jelkép

Termék ára
1 500 Ft
Termék kosárba helyezése
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
Hogyan tükröződik Kodolányi Jánosnak egyes kortársaihoz fűződő viszonyában az a világszemlélet, mely meghatározta az életművét betetőző, 1945 után keletkezett mitikus tetralógiájának regényeit? Horányi Károly ennek bemutatására vállalkozott oly módon, hogy az író különféle megnyilatkozásainak, emberi kapcsolatainak, vitáinak, illetve az életrajz egyes tényeinek a művekhez viszonyított, pályaképbeli helyzetét is ábrázolta. Az itt ismertetett és elemzett munkák nemcsak szépirodalmi alkotások, hanem olyan különböző műfajú megnyilatkozások is, melyeknek egyfajta átmeneti jelleg tulajdonítható, mivel helyüket és jelentőségüket az életrajzi források és az életmű legjelentősebb darabjai között határozhatjuk meg. A szépirodalmi műveket is elsősorban mint dokumentumokat vizsgálja a szerző. Ahogyan azt Kodolányi meghatározta: minden írás, korának szerves produktuma lévén, dokumentum, szándéktalanul és akaratlanul is az. Nem törekedett Kodolányi munkásságának átfogó elemzésére, hanem adalékokat akart nyújtani a regények mögötti majdani eszmetörténet rekonstrukciójához. A kötet írásai egymáshoz tételszerűen kapcsolódnak, és megidézik az író három jelentős kortársának, Márai Sándornak, Szabó Lőrincnek és Veres Péternek az alakját is, felelevenítve azt a közeget, melyben éltek, alkottak, melyben vitáik és eszmecseréik lezajlottak. Horányi Károly könyvének részleteit a Kortárs és az Irodalomtudomány közölte.
Szerző
Horányi Károly
Cím
Eredet és jelkép
Alcím
Kodolányi János és kortársai
ISBN
9789634462811
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2004
Kötés
ragasztókötés
Oldalszám
236