Per Passivam Resistentiam

„Ez a rendszerváltozás mámorával kezdődött, majd egyre keserűbb csalódásokba torkollt, mégis gyönyörű évtized hullámverésével alighanem sokunkból kikényszerítette, hogy újragondoljuk hatalom, írás és ellenállás szövevényét, újraolvassuk a »ki adta néked ezt a hatalmat?« példázatos bibliai jelenetét, újraéljük az együttműködés lelkiismereti dilemmáját, s a hatalom szétosztódásának világában ismét rákérdezzünk a passzív rezisztencia hagyományának már-már elfelejtett tanulságaira vagy a tudományos munka értelmére, esélyeire és módszertani lehetőségeire."

Az Utószó e mondatából valamennyire kirajzolódnak a kötet tematikai egységei. Bevezetésül vázolni próbáltam a felhatalmazás alaptémáját a Jézusnak föltett egykori kérdéstől az irodalmi autoritás újkori sorsáig. A tanulmányok első csoportja a Per passivam resistentiam Deák Ferenc-i jelszavához kapcsolódik, e harcmodor egykorú és későbbi megítéléseivel, Széchenyi és Deák máig jelképérvényű vitájával, valamint Arany János magatartásával szemléltetve az ellenállás magyar hagyományának mentalitástörténeti sajátosságait. A második nagyobb egység fogadtatástörténeti dolgozatai a szószólói költőszerepek kialakulását és utóéletét elemzik, többek közt a Hymnus paraklétoszi szerephagyományának és Petőfi politikai kisajátításainak nyomon követésével. A harmadik tömb az alaptéma tudománytörténeti változataiból áll: előbb a hatalom fokozatos szétoszlását kíséri figyelemmel a szövegkritika utóbbi másfél évszázadában, majd egy-egy esettanulmánnyal igyekszik rávilágítani a tudósi ellenállás lehetőségeire. Végül módszertani írásokhoz érkezünk, melyek a kritika iskolázottságáról, égi és földi normáinak viszonyáról, valamint (Pilinszky beszélgetéseinek, illetve Kertész Imre naplójegyzeteinek elemzésével) az utószerkesztés hatalmi, tulajdonjogi és irodalomelméleti problémáiról szólnak.

Az utóbbi tíz év terméséből válogatott gyűjtemény remélhetőleg kiegészíti három eddigi monográfiám idevágó mondanivalóját, s talán arról is elárul valamit, hogy miért szerencsés, aki Shakespeare társaságában tölthette idejét és (mint Kosztolányi mondja) „Arany János bűvös szavával mulatott".

Dávidházi Péter