Ne az író történjen meg, hanem a műve

Ez a könyv kalandozásra hív a Márai-életmű eddig jórészt feltáratlanul maradt erdejében. Az önmagát sokszorosan álcázó, énjének rögzítetlenségét (rögzíthetetlenségét) művek révén meghirdető író részint felejtésre ítélte, részint átfogalmazta életművének azt a korszakát, amelyet önmagához képest kezdetlegesnek, méltatlannak vagy túlságosan önleleplezőnek tartott. De ahhoz, hogy lássuk, ki volt „valójában”, a nem tudott, az elrejtett, az újságokban maradt részleteket is olvasnunk kell, jóllehet minél többet tudunk Márairól, annál több kérdés merül föl. „Férfi vagyok s valamit keresek” – írja egy helyütt. Másutt arra figyelmeztet: „Egy író műve nemcsak az, amit megírt. Minden nagy író után marad egy vagy több kötet, amit nem írt meg.” Az értelmezések hosszú sora utánaered mindkétfajta műnek. S az értelmező azt hiszi, hogy segíti az olvasót legalább a rejtélyekre rácsodálkozásában: „Minden írás titok” – írta egy versében. Ennek a titoknak megközelítésére vállalkozik ez a könyv. „Mert olyan érzés kinyitni könyvei valamelyikét, mintha egy emberszabású ember lépett volna a szobába.”