Sort
Recenzió
Product Details
Short description |
Az Egy emberibb világért alapítvány három konferenciát rendezett ugyanazon a címen: „Megroppan a világrend”. A 2013-ban megtartott első rendezvény idején többen is felhúzták a szemöldöküket, értetlenségüknek adva kifejezést a cím olvastán. Miért is rendült volna meg a világrend, ha a közgazdászok és más elemzők egész sora állítja, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági válságnak vége van, vagy legalább a végéhez közeledik? A második, 2014-es konferencia idejére az értetlenség már-már eltűnt, hogy a következő és egyben az utolsó rendezvénynek az előbbiekkel azonos címe már természetesnek tűnjön. Ez, a második kötet a 2014-es és a 2015-ös konferencia előadásait tartalmazza. Pesszimisták voltak a szervezők és az előadók? Vagy inkább realisták? Az események döntötték el, hogy – sajnos – realisták voltak. Az alapítvány több konferenciát nem szervez, de vélhetően lesznek mások, akik feladatuknak vélik, hogy amennyire lehetséges, feltérképezzék az emberlakta világ adott állapotát. Csak kívánni lehet, hogy találjanak más, biztatóbb címet eszmecseréjüknek. Ezen a helyen a szerző fotóját és az érdemeit felsorakoztató szöveget szokás elhelyezni. Ennek a kötetnek azonban tíz szerzője van, úgyhogy erre a meg oldásra nincs lehetőség. E helyett állítható viszont, hogy a kötet valamennyi szerzője kvalifikált tudós, szakmájában elmélyült kutató, akár a közgazdaság, akár a politológia vagy éppenséggel a Föld valamely nagy-régiójának, államának, esetleg elvi, hitbeli meghatározójának az ismerője. Ha valaki, bárki hozzájuk fordul ismereteinek kitágítása, elmélyítése érdekében, nem fog csalódni. |
Title |
Megroppan a világrend 2.
|
Subtitle |
A nagyhatalmak úton egy új világ felé
|
ISBN |
9789634467670
|
Publisher |
Argumentum Kiadó
|
Date of issue |
2016
|
Binding |
ragasztókötés
|
Oldalszám |
216
|
Similar products |
2 900 Ft
2 800 Ft
|
Basket
Basket is empty
Categories
- Art, art history
- Biography, correspondence, diary
- Book history
- Cultural anthropology, ethnography, folklore
- Encyclopedia, lexicon, dictionary
- Geography, biology
- History
- Journalism
- Linguistics
- Literary Theory, Literary History, Literary Studies
- Literature
- Musicology
- Numismatics
- Pedagogy, Psychology
- Pharmacy
- Philosophy
- Poem
- Political science
- Press history
- Religion
- Sociology, Social Science
- Study volume
- Tale
Most popular products