Hazatérő vidám földműves

A Medgyesen, Erdélyben született írónő több helyen volt kénytelen hazát keresni, élt Budapesten, Rómában, Torontóban s Washingtonban. Az imádott lakhely azonban mindig Olaszország maradt, amely Európát, a kultúrát, a művészetet jelenti számára. Ide látogat el az itt született, de később minden porcikájában amerikaivá nevelt huszonhárom éves fiával, Andrással.

Zalán Magda új könyve – immár a negyedik itthon – valóban útirajz. S az „érzelmes” teszi igazán figyelemre méltóvá. Na nem a szó igazi értelmében. Zalán soha nem érzelmes, örökké jelen lévő iróniája-öniróniája megkíméli ettől. Pontosabb, ha inkább személyességről beszélünk. Hisz valójában vallomás ez a mű.

A „beszámoló” több rétegű: adódik az elsődleges kép, a látvány, ahol járnak, amit látnak, mögötte Zalán emlékei, élményei s a feszült figyelem, hogy vajon miként reagál mindenre András, hogy tudja összeegyeztetni Amerikát és Olaszországot. A szerző nem akar összehasonlítani, de mivel ő nem szereti Amerikát, a fiának meg az a természetes élet- és életformaközeg, olykor óhatatlanul szembekerülnek egymással a kétféle valóság kisebb-nagyobb jelenségei. Ez az összetettség adja a mű érdekességét, újszerűségét s bármilyen furcsa: aktualitását is. Róma meghódítja Andrást. Már tudja, ide vissza kell jönni. S Zalán lelke mélyén erre vágyott, ezt az élményt kívánta fiában felébreszteni. Az utazás, a sok látvány során számtalan kedves zsörtölődés, csipkelődés közepette két ember eddig rejtett kapcsolata is átlényegül. S persze mindebben benne rejlik az írónő számvetése is, úgy érzi, itt kezdett élni, s itt kell elgondolkoznia azon, hová is jutott.