Drámák

„Elsősorban drámaírónak tarom, aki világszínpadban gondolkodik” – állítja a minden műfajban otthonos Határról Gömöri György. Mert Határ Győzőnél a dráma átfolyik bölcseleti fejtegetésbe, lírai vallomásba, versek, mondókák tarkítják a drámákat, nem válnak el a műfajok, műnemek: mindig világ-egészben gondolkodik. A „mindenség könyvét” írja állandóan – mondta róla Hanák Tibor. Tréfásan maga a szerző is vall erről: „a színpadi játék csak ürügy volt, álcázása a bölcseleti mondanivalónak: a gondolat próteuszi vedlése – hogy elfogadtassam egy olyan olvasótáborral a filozófiát, amelynek az úgy kellett, mint a gyereknek a csukamáj-olaj.” A szerző a középkori színjátszás egyik igen népszerű és Angliában különösen ismert, néha ma is felelevenített formáját választotta legtöbb drámája műfajának: a misztériumot, vagy ahogy ő nevezi: a titokjátékot. S természetesen nem nélkülözik ezek a játékok a középkor kellékeit sem: a szertartások, a mókázás, a szertelenségek, maga a vásár, a színjáték, az elementáris életöröm, játszókedv részleteiben és egészében felidézi a karneváli hangulatot. Itt maga az élet játszik, s a játék válik az életté. Nagy Világszínház az élet; a középkori Theatrum Mundi felfogás Határ Győző minden művének éltető, mozgató ereje.
S ha bölcseleti, ha játékos formában is, Határ Győző drámáiban mindig a Gonosz világuralmáról szól, a Jó álarcában kormányzó Rosszról, a hatalom rafinált mesterkedéseiről, amellyel megnyomorítja az embereket. A dermesztő képekkel, alakokkal, zordon időkkel szembe kell nézni – vallja. S ezt a szembenézést, felismerést segíti játékkal, humorral, derűvel elviselhetővé tenni.