A Babits Mihály verseit összegyűjtő kritikai kiadás második kötete az 1906 és 1910 közötti évek termését közli. A költő ekkor írja első két verseskötetének (Levelek Iris koszorújából; Herceg, hátha megjön a tél is!) döntő részét. Nemcsak pályakezdésének meghatározó alkotásai lesznek ezek a versei, hanem az ekkor formálódó modern magyar költészet fontos viszonyítási pontjaivá is válnak. 1908 őszén, A Holnap antológiában való megjelenésük után, a támadások kereszttüzébe került fiatal költő szinte berobban az irodalmi köztudatba, a Nyugat állandó szerzőjévé válik, majd a Nyugat kiadónál sorra jelennek meg könyvei. Ebben az időszakban rendkívül termékeny: a kritikai kiadás e kötete több mint 220 (közülük 58 eddig publikálatlan) versének és töredékének kritikailag megállapított szövegét és jegyzetapparátusát tartalmazza a költői műhelymunka alapos feltárásával együtt. A versek kronológiai vizsgálatával a kötetet sajtó alá rendező Kelevéz Ágnes felszínre hozza a tárgyias szemlélet jegyében alkotó Babits költészetének kezdetben rejtőzködő, majd egyre erősödő lírai önszemléleti vonulatát, miközben a források, rájátszások, átvételek számbavételével kibontja Babits nagyszabású intertextuális és intermediális utalásrendszerét, rávilágítva e korszak intellektuálisan telített verseinek jellemző poétikai sajátosságára. A kötet végén közölt dokumentumok megismertetnek A Holnap és az első verskötetek fogadtatásával, a hozzájuk kapcsolt filológusi magyarázatokból pedig érdekes alkotáslélektani folyamatként kibontakozik, hogyan váltak a támadó kritikák a későbbi versek ihletőjévé.