Sort
Recenzió
Product Details


Elbeszélések XVII. 1898–1903

Elbeszélések XVII. 1898–1903

Product price
3 500 Ft
Add product to Basket
Share
Functions
Short description
mikor hozzákezdtünk, hogy Mikszáth Kálmán kései novelláit sajtó alá rendezve befejezzük a Krk Elbeszélések sorozatát, támaszkodhattunk a Bisztray Gyula által elvégzett gyűjtésre, sőt három kötettervére is. Azonban már első nekifutásra kiderült, hogy az általa tervezett 43–45. kötetek meglehetősen egyenetlen terjedelmi eloszlást eredményeznének, hiszen azok a tervek a 43. és a 45. kötetbe mintegy 10, míg a 44-ikbe mintegy 30 írást szántak. Ráadásul a szövegkritikai apparátus a legutolsó években már zsugorodni is fog, hiszen sok novella akkor már nem került be elbeszéléskötetekbe, következésképpen egyetlen szövegváltozattal, egyetlen újság- vagy folyóiratközléssel kell csak foglalkozni (vagyis nincsenek szövegváltozatok).
A tíz körüli novellát tartalmazó kötetek egyébként is túlságosan rövidek lennének a Krk eddigi hagyományaihoz mérten. Ezért úgy döntöttünk, a kései novellisztika mintegy ötven szövegét nem három, hanem mindössze két kötetben fogjuk közrebocsátani. Ez a szépirodalmi anyag nem lesz teljes egészében azonos a ránk hagyományozott tervekével: egyes írások kimaradtak, mert inkább mesének, mint elbeszélésnek kellett őket tekinteni, vagy mert kiderült róluk, hogy más címmel már megjelentek a Krk-ban; és felleltünk olyan írásokat is, amelyek egyértelműen novellák, de a tervek nem számoltak velük. De hiszen azok előzetes tervek voltak, és a részletes kidolgozás, az elmélyült textológiai munka során nyilvánvalóan módosultak volna!
Author
Mikszáth Kálmán
Title
Elbeszélések XVII. 1898–1903
ISBN
9789634467519
Publisher
Argumentum Kiadó
Date of issue
2015
Binding
keménytáblás
Oldalszám
394
loading