Short description | Claudius Claudianus hányatott korának, a késő ókornak elismerten legnagyobb költője volt, akinek teljesítményét egészen a 19. századig az utókor is sokra tartotta. 395-ben tűnt fel Rómában, abban az évben, amikor a Római Birodalom végérvényesen két részre szakadt – csak akkor ezt még senki nem tudhatta. Ő a Nyugatrómai Birodalom udvari költője lett, és ezért költői univerzumában a birodalomrész politikai kérdései központi szerepet kaptak, ami fontos történelmi forrássá, egyszersmind izgalmas olvasmánnyá teszi szövegeit. A politikai szféra jelenlétére még az irodalmi szempontokra összpontosító tárgyalásmódnak is tekintettel kell lennie. Gazdag életművéből a jelen monográfia az eposzokkal, a legtekintélyesebb antik műfajhoz tartozó költeményekkel foglalkozik. Claudianus 398-ban eposzt írt Africa provincia lázadó helytartója, Gildo leveréséről. A gót háborúról írt költeménye Alaric első, 401-es itáliai inváziójáról szól, amelyet akkor még sikerült visszaverni. A Proserpina elrablása című, befejezetlen költeménye pedig, amelyet fő művének lehet tekinteni, mitológiai eposz, amely a lét általános összefüggéseit kutatja. Az elemzések Claudianus epikus technikájával, klasszikus elődeihez és kortársaihoz fűződő viszonyával foglalkoznak. |
Serial |
Apollo könyvtár
|
Author |
Hajdu Péter
|
Title |
Claudius Claudianus eposzai
|
ISBN |
9789634461913
|
Publisher |
Argumentum Kiadó
|
Date of issue |
2002
|
Binding |
ragasztókötés
|
Oldalszám |
218
|
Formátum |
Fr/5. (125 x 185 mm)
|
Similar products |
- Art, art history
- Biography, correspondence, diary
- Book history
- Cultural anthropology, ethnography, folklore
- Encyclopedia, lexicon, dictionary
- Geography, biology
- History
- Journalism
- Linguistics
- Literary Theory, Literary History, Literary Studies
- Literature
- Musicology
- Numismatics
- Pedagogy, Psychology
- Pharmacy
- Philosophy
- Poem
- Political science
- Press history
- Religion
- Sociology, Social Science
- Study volume
- Tale