Sort
Recenzió
Product Details
Short description |
Az adaptív oktatás lényege: olyan differenciált és egységes óraszervezés, óravezetés, amely a gyerekek tanulás szempontjából fontos egyéni sajátosságainak ismeretén alapul. Ez a megoldás teszi lehetővé társas körülmények között a leghatékonyabb tanítást/tanulást, nevelést/nevelődést. Az adaptivitásnak ez az értelmezése általában találkozik a pedagógusok helyeslésével, elvben nem vonják kétségbe, hogy erre lenne szükség a gyakorlatban. De hogyan lehet ezt megvalósítani a hagyományos körülmények között? Kevés az idő, sok a gyerek, még több a tananyag, nincsenek eszközök… Ezért nagy alkalom az, amikor egyszer csak kiderül, hogy a meglevő körülmények pedagógiai elhivatottsággal, kreativitással addig alakíthatók, amíg egyszerre csak megjelenik egy új minőségű pedagógiai gyakorlat, amely úgy eredményes, hogy közben a pedagógus is, a tanulók is szinte lubickolnak a megismerés, az alkotás, az együttlét örömében. Rektor Orsolya így tanít, és ebben a könyvben – eredetileg a pedagógus-szakvizsgás képzés keretében írt szakdolgozatában – erről ír. Egyszerűen, közvetlenül, szépen, azt sugallva, hogy az adaptív oktatás felé vezető úton mindannyian el tudunk indulni.
|
Serial |
Pedagógusok pedagógusoknak
|
Author |
Rektor Orsolya
|
Title |
Adaptivitás a vizuális nevelésben
|
ISBN |
9789634463085
|
Publisher |
Trefort Kiadó
|
Date of issue |
2005
|
Binding |
ragasztókötés
|
Oldalszám |
128
|
Formátum |
A/5.
|
Basket
Basket is empty
Categories
- Art, art history
- Biography, correspondence, diary
- Book history
- Cultural anthropology, ethnography, folklore
- Encyclopedia, lexicon, dictionary
- Geography, biology
- History
- Journalism
- Linguistics
- Literary Theory, Literary History, Literary Studies
- Literature
- Musicology
- Numismatics
- Pedagogy, Psychology
- Pharmacy
- Philosophy
- Poem
- Political science
- Press history
- Religion
- Sociology, Social Science
- Study volume
- Tale
Most popular products